Jöhet a Nagy Finálé!
Tim Gábor 2010 óta küzd különböző márkakupákban, miután hét évi gokartozás után fellépett a pályaautózás világába. 2010-ben legjobb újoncként harmadik lett a Suzuki Swift Kupában, majd a következő szezonban, 2011-ben nagy fölénnyel bajnok lett.
2012-ben rögtön a túraautózás egyik csúcsa felé vette az irányt, két hétvégén indult volna az FIA ETCC-ben, azonban a versenyeken elrajtolni sem tudott, sorozatos műszaki hibák miatt. Az év későbbi részében a rakoncátlankodó autóval sikerült néhány sikeres versenyt futni a Magyar Gyorsasági Bajnokságban és második lett a 2000cc-esek között az év végi elszámoláskor.
2013-ban több kategóriában is megfordult, főként az 1600cc-es autók között versenyzett és öt futamgyőzelmet szerzett, bajnoki címekre nem volt esélye, mert egy sorozatban sem ment végig. 2014-ben visszatért a hazai szervezésű márkakupákhoz, és az akkor indul RCM Cup-ot meg is nyerte, melynek fődíja a 2015 januárjában rendezett 24 órás Dubai megmérettetés volt. Itt egy négy fős angol csapat egyik tagjaként indult, és a négyes legjobb pilótája volt.
2015-ben először a RCM Cup-ban versenyzett majd áttért a Swift Cup Europe-ba, összesen kilenc versenyen intették le elsőként, újra nem futott teljes idényt.
Így alakult a karrierje, mikor az Apex Racing színeiben a 2016-os szezont már egy nemzetközi márkakupában kezdhette. Több éven át a Kelet-Európai régió egyik legnívósabb bajnoksága volt a Skoda Octavia Cup, mely néhány év szünet után 2016-ban, új autóval indult újra.
Öt hétvége, 10 verseny szerepelt idén a naptárban. A bajnokság a Hungaroring-en indult, és Tim Gábor maximális teljesítményt nyújtott. Megnyerte az időmérést, majd a szombati első, és a vasárnapi főversenyt is.
A második, Red Bull Ring-i hétvége már nehezebben alakult, de az időmérésen itt is megszerezte a pole-t, majd az első futamon is nyert. A második versenyen kisebb balesetbe keveredett, és meg kellett elégednie a harmadik hellyel.
Következett a mezőny nagy részének hazai pályája, a csehországi Most. Itt először versenyzett Tim Gábor, és komoly feladat elé állította a magyar pilótát az új helyszín. Az időmérésen a negyedik lett, majd az első futamon egy helyet javítva a harmadik. Mindkét bajnoki riválisa, a cseh Tomas Pekar és a szintén cseh Michael Vorba is előtte végzett, így a bajnokság szempontjából ez nem volt jó eredmény. Azonban a második futamra sikerült ritmust váltania, és megnyerte a futamot!
A negyedik helyszín a közeli Slovakiaring volt, ahol Tim újra top formáját mutatta. Műszaki hiba miatt csak a negyedik helyről rajtolt az első futamon, de látványos futamon sikerült újra nyernie. A vasárnapi főfutamon sem lehetett nyugodt versenye, a mezőny amerikai pilótájával, August Macbeth-el a célig csatázott, de újra győzni tudott.
A nyolc megrendezett futamból ezzel hatot megnyert, és előnyét 44 pontra növelte. A nagy finálé, azaz az utolsó hétvége következik, a kultikus Brno-i pályán, melyet a magyar pilóta már ismer. Összesen 54 pont szerezhető, így kijelenthető hogy karnyújtásnyira van az áhított bajnoki címtől, mely talán a hazai pályaautózás egyik legnagyobb sikere lehet idén.
„Évről évre egyre nehezebb a helyzetem, ebben az évben közel voltunk ahhoz, hogy anyagi gondok miatt feladjunk a bajnokságot. Nagyon sokat köszönhetek a csapatnak és azoknak akik segítettek, hogy tovább tudjuk folytatni az idényt. Az utolsó hétvége előtt a csapat, az Apex Racing megállapodást tudott kötni a Skoda Magyarországgal, melynek értelmében az utolsó hétvégén már biztos rajthoz tudok állni. Ezt szeretném bajnoki címmel meghálálni, ami ugyan nem tűnik nehéznek, de bármi megtörténhet. Ugyanúgy, sőt talán még komolyabban készülünk a hétvégére, mint bármikor. Nem kell mindenáron győznöm, de ha lehetőség lesz, az első helyért szeretnék harcolni a futamokon.” – nyilatkozta Tim Gábor a Brno-i hétvégével kapcsolatban.