Hat győzelemmel megvan bajnoki harmadik hely!
Az idei év második felében döntött úgy Tim Gábor és menedzsmentje, hogy sorozatot vált, és ugyan vezette az RCM CUP-ot, inkább a Swift Cup Europe-ban folytatta az idei évet. Az FIA által is hivatalosan jóváhagyott Swift Európa Kupa nemzetközi sorozatában vett részt a magyar pilóta, igaz a hat hétvégéből álló sorozat első feléről lemaradt.
Az utolsó három hétvégén, összesen hét futamon indult az új építési Suzuki Swift-el, mellyel nagyon hamar megtalálta a közös hangot. Tim Gábor első hétvégéje, a 2015-ös sorozat negyedik helyszíne volt, az ausztriai Salzburgring-en. Lényegében tökéletes hétvégét zárt a fiatal pilóta, megnyerte az időmérést, majd minkét futamot a 28 fős mezőnyben.
A második versenyhétvégéje a hazai Hungaroring-en szintén jól sikerült, igaz nem száz százalékosan. A Truck Race betétprogramjaként három versenyt rendeztek a Swift Cup Europe-nak. Tim megnyerte az időmérést, és az első versenyt is magabiztosan vezette, ám üzemanyag ellátási gondjai akadtak, és az utolsó körben hárman is megelőzték. Ezek után már nem állíthatta meg semmi, a maradék két versenyt megnyerte a nagyszámú hazai közönség előtt.
Így érkezett el az utolsó helyszínre Tim Gábor, ahol matematikai esélye volt a bajnoki harmadik helyre, igaz, kiemelkedő teljesítményre volt ehhez szüksége. Újra 28 fős mezőny gyűlt össze a spielbergi helyszínen, a meseszép Red Bull Ring-en.
Vasárnap rendeztek minden fontosabb eseményt, így reggel az időmérést, majd délután a két versenyt. Tim Gábor a 20 perces időmérés felénél állt az élre és nem is engedte ki a kezei közül pole-t a kvalifikáció végéig, így első helyről indulhatott az első versenyen.
A szép számú kilátogató előtt rajt-cél győzelmet aratott, lényegében számára egy eseménymentes versenyen. Már a rajtnál sikerült kiszakítania az üldözőbolyt a szélárnyékából, és a célig 8 másodperces előnyt épített ki a 12 körös versenyen.
„Tudtam, hogy az első kör lesz a döntő, ha el tudok lépni, akkor a többiek egymással lesznek elfoglalva, és akkor lesz esélyem kiépíteni egy kis előnyt. Ez sikerült is, lényegében a második körtől nem is láttam senkit a tükrömben. Végig figyeltünk arra a csapattal, hogy meglegyen a leggyorsabb kör is, hisz ez is plusz pont, ami kellhet a végelszámoláskor. Kívülről könnyűnek tűnhetett, de végig a határon mentem, csak az utolsó néhány körben kezdtem spórolni.” – nyilatkozta Tim a futam után.
A második versenyen fordult a rajtrács, ez a nyolcadik helyet jelentette. Tim Gábor jól indult, a hetedik helyre jött fel az első körben, azonban jóval nehezebb dolga volt, mint az első versenyen. Körről körre lépkedett előre, de a 12 körös verseny véghajrájára sikerült csak a dobogós helyekért küzdenie. A 10. körben át is vette a vezetést, amit sikerült megtartania a célig, egy nagyszerű futamon.
A hét futamon szerzett hat győzelemmel, három pole pozícióval és két leggyorsabb körrel 140 pontot gyűjtött a bajnokságban, ezzel megszerezte a bajnoki harmadik helyet!
„Nem gondoltam, hogy egy fél szezonnal meglehet egy dobogós hely az évad végén, de egyszerűen ezzel az autóval minden tökéletes volt. A csapat nagyszerű munkát végzett, nagyon jó beállításokkal könnyítették meg a dolgom idén. A hét futamból akár hét győzelem is lehetett volna, de így utólag ez már lényegtelen, ez a harmadik hely a maximum ami idén elérhető volt. De nagyon sokat ér és jelent számomra ez a bajnoki harmadik hely! Köszönöm mindenkinek akinek szerepe volt, és segített ebben!” – zárta az idei évét Tim Gábor.
A magyar pilóta menedzsmentje számára most jön az az időszak, hogy megtalálják a jövő évi irányt, hol folytatja a háromszoros magyar bajnok. Egyértelműen egy nemzetközi bajnokság a fő cél, és persze az ehhez szükséges háttér megteremtése.
Web:
www.timgabor.hu