PSRL Endurance Bajnokság 2014-es szezon
Magyarországon egy közösség foglalkozik online Endurance bajnoksággal, a PSRL. Mivel a VSR és a PSRL elég szoros együttműködést ápol, ezért nem volt kérdés hogy amint tudunk, visszatérünk az endurance világába és odatesszük magunkat.
A PSRL 2011-ben gondolta úgy, hogy a hazai szimulátoros világnak szüksége van egy endurance bajnokságra. Az ötlet elég jól sült el,mára már nagyon sok külföldi csapat is tiszteletét teszi. Tavaly neveztek olasz/cseh csapatok is. Sikerült egy olyan endurance bajnokságot létrehozni, ami nulla külföldre irányuló reklámmal is eljut emberekhez. Ez ebben a környezetben nagyon nagy szó. Idén „original” cseh,angol csapat jelentkezett. De van olyan csapat ahol egy kanadai, egy török és egy angol srác hatja a vasat. Hogy találtak egymásra? Valószínűleg az online világ varázsa ez is. Található angol-finn szövettség és amerika-angolkombó is.
Az első évben a VSR 2 kategóriában is elindult. A P1-es és P2-es kategóriából a legnagyobb serleget hoztuk el.
Egy évvel később, 2011-ben már csak egy P1-es autó volt, ami technikai okok miatt a harmadik futam után a garázsba került ponyvával betekerve.
Tavaly csak a Le Mans-i eseményre ugrottunk be, amit senkinek sem kell bemutatni. Két autóval két dobogós helyezést ért el a csapat. Az összetett, P1-es kategóriában arany, a GT kategóriában pedig ezüstérmesek lettek a srácok!
Idén eljött a pillanat hogy visszatérjünk teljes szezonos autókkal. A VSR vásárolt két Z4-es bömbölőt és a GT kategóriában fogja az idei évben képviseltetni magát.
#324-es csapat:VSR – RacingNews.hu Team
Eke Dávid – Roós András – Gályár Balázs. Eke és Roós már jártas az Endurance világában, több győzelmet és bajnoki címet is magukénak tudhatnak. Gályárral kiegészülve reméljük, hogy tovább javítják a statisztikájukat!
#399-es csapat: VSRL – Formula.hu Team
Molnár Dániel mellé Toldi Balázs a PSRL egyik vezetője csatlakozott és így megalakult az első közös VSR-PSRL csapat, a VSRL. Nagy Dávid és Sulik Levente segítségével a négy főre duzzadt brigád célja az év végi bajnoki cím! Ez bizonyára nem lesz könnyű feladat, de azért vannak négyen, hogy ezt a célt elérjék.
Az első megmérettetés Sebringben volt március 22.-én, ami kezdésnek egy 12 órás megmérettetés volt. A GT kategóriában Molnár Dániel (#399) a második, Eke Dávid (#324) az ötödik helyre kvalifikálta a bömbit. A #399-es és a #324-es az első cserékig a dobogós helyezéseken haladt az eltérő taktikák ellenére. Az endurance világából jól ismert taktika az, hogy minden második kiállásnál cserélnek az autón gumit. A #324-es ezt az utat választotta, míg a #399-es a biztosra ment és cserélt kereket. Ez 2,5 órával a rajt után közvetlen a második kiállás előtt, 7-8 mp-es előnyt jelentett a #399-es autónak. Ekkor taktikát váltott a #324-es.
Molnár 3 etap (1 etap = 1 óra 15 perc) után adta át a helyet Nagy Dávidnak, míg EkétsonomaiBáldi Gergő váltotta. Nagy Dávid azonos tempót ment, mint Molnár, Báldi nem meglepő módon majdnem a leggyorsabb GT-s köröket teljesítette. A reális célba érési helyünk ekkor a 2. és 3. hely körül körvonalazódott.
A lekörözésekre nagyon kellett figyelni, a #399-es csapatnál a négy pilóta közül egyedül Nagy Dávid volt, aki nem került balesetbe, a másik három versenyző (Molnár – Sulik – Toldi) legalább egyszer megtapasztalhatták hogyan tapad a fű és a fal a pályán. Szerencsére pár másodperc időveszteségen kívül nagyobb kár nem keletkezett.
A #324-es szárnyalt, hiszen a Báldi-Eke páros nagyon hatékonyan működtek együtt. Eke hibátlanul ment, nem került balesetbe és folyamatosan jó köröket hozott. Báldi pedig az ufó gomb bekapcsolásával haladt előre nagyon gyorsan. 12 óra után harmadik helyen intették le Őket, ami egy kiváló eredmény,főleg két pilótával egy visszatérő versenyen.
A #399-es végül az ötödik helyen érkezett be.
A következő verseny április 26.-án volt Belgiumban. Helyszínt már mondani se kell,mindenki tudja: Spa.
A hat órás versenyre a #324-est Eke Dávid a második helyre kvalifikálta, míg Sulik Levente a 8. helyről vághatott neki a #399-el.
A #324-es versenye majdnem tökéletes volt. Folyamatosan a második helyen haladtak, 10-20 mp-en belül az elsőhöz képest, attól függően, hogy éppen ki vezette a vezető autót. Az utolsó fél órában egy balesetbe keveredett az autó. Egy P2-es versenyző nem tudott bevenni egy kanyart, amikor körözte le a bömbit. Eke Dávid tehetetlen volt és a fal felé száguldva csak azt reméltük, hogy tovább tud menni az autó. Szerencsére nem lett nagy baja és a körelőnynek köszönhetően biztonságosan behozta az Eke-Roós páros az autót a második helyen!
A #399-es autó volt mindenhol. Sulik Levente nagyon jó tempót autózott, viszont ailyen olyan apró hibák miatt mindig oda tért vissza ahonnan elindult. Sajnos a nagy idegeskedés miatt egyszer elnéztük a kiállást és 100 liter helyett csak 60 liter került az autóba. Ekkor még azt gondoltuk, hogy ez nem gond, a végén úgyis lesz egy 60 literes etap, max előrébb hoztuk. Levente két óra után a 8. helyről adta át az ülést Nagy Dávidnak. Dávid taktikát váltott és egy lágyabb keverékű abroncsot rakatott fel magának. Ez annyira bejött, hogy top3-as időket kezdett el autózni és az előtte lévő 4-5 pilótán körönként több mint 1 másodpercet hozott átlagosan. A következő kiállásnál nem volt kérdés mit rakunk fel. Mivel jóval korábban jöttünkki, mint a többiek, ezért eltolt taktikával mentünk.Így elkerültük a beragadást és a csatákat. Amikor Dávid utolért valakit, akkor már vagy ki kellett állnunk, vagy az üldözöttnek kellett. Dávid egészen az ötödik helyig hozta fel az autót 2,5 óra alatt. Ekkor láttuk, hogy valószínűleg nekünk még kell két kiállás a korábbi hiba miatt,viszont megnyugtató volt, hogy nagyon kevés autónak kell már csak egy. Még 1 óra 35 perc volt hátra a versenyből és 1 full tank bír 1 óra 15 percet. Tudtuk, hogy két rövidebb etappal még talán jók lehetünk valamire a végén, egy kis szerencsével talán a 4. hely is meglehet.
Nagy kijött 5. helyről a boxbaés Suliknak a 4. helyre tért vissza, nem értettük, hogy sikerült. Levente negyven perc után vissza adta a kormányt Nagynak. Nagy összesen 48 litert kapott (korábban a hibánknál 40-el kevesebbet tankoltunk) és a 6. helyre jött vissza. Ekkor jöttünk rá, hogy valószínűleg mi is megcsinálhattuk volna, egyel kevesebb kiállással a versenyt. Nagy még esélyes volt a 4. helyre viszont, kicsivel kevesebb, mint 20 másodperc volt a hátránya és volt rá körülbelül 15 köre. Ez azt jelentette, hogy körönként több mint 1 mp-et kell hozni, amit Dávid teljesített, több mint 2-őt adtunk az előttünk lévőknek. 4 körrel a vége előtt megszereztük az 5. helyet és a 4. helyezett is csak 5 másodpercre volt. Ez 2 kör alatt a felére csökkent, viszont az utolsó két körben nem volt szerencsénk. A leköröző és lekörözendő pilóták annyira rosszul jöttek ki nekünk, hogy a végén nem sikerült már megfogni az előttünk lévőt.Az utolsó körben Dávid hiába autózott kívülről körbe egy LMP1-es versenyzőt, 0,3 mp-el maradtunk el a 4. helyezettől. Azért 6 óra után az szoros befutónak mondható…
Összességében eddig: #324-es két dobogó, #399-es két ötödik hely. Autóink esélyesek a győzelemre és a dobogóra is, van még mit fejlődni és szerencsére bőven tudunk is!
A további helyszínek:
2014.05.24 :Monza – 6h
2014.06.28 : Le Mans– 24 h
2014.07.19 : Silverstone– 6 h
2014.08.23 : Fuji – 8h
2014.09.20 : Interlagos– 8h
Monzára elkezdünk építeni egy harmadik bömbit is.
Ha tetszett a történet és kíváncsi vagy mi történik, velünk a későbbiekben akkor >>kövess minket<<