Taking too long? Close loading screen.

iRacers.hu Triangle Cup első futam összefoglaló

0

Szeptember 26.-án útjára indult a Triangle cup bajnoki sorozata.Igen szép számmal gyűltek össze a hazai iRacing szerelmesei. Valamivel több mint 30 Mustang pilóta várta izgatottan a rajt pillanatát.
Tudomásunk szerint több mint 50 nézője is volt a versenynek az online élő közvetítésnek köszönhetően. Meg is ragadnám az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a Simsport TV-nek a kiváló közvetítésért. Nagy élmény lehetett bizonyára mikor harminc V8-as motor egyszerre bőgött fel várva a zöld jelzést.
A verseny elején az élen álló két pilóta kakaskodása volt az első főbb esemény Sinka Dani és Danis Richard személyében. Kettejük első kanyarbéli csatájából az utóbbi került ki vesztesként, mivel kénytelen volt elhagyni az aszfalt csíkot. Aztán a mezőny hátsó felében is volt kis adok kapok.
Rengeteg jó csatát élhettek meg a versenyzők és láthattak a TV nézők. Azt hiszem bőven akadt esemény a versenyen amiből válogathatott az operatőr. A versenyt Sinka Dániel nyerte, mögötte Strbik Robi és Pénzes Balázs állhattak fel a képzeletbeli dobogó második illetve harmadik fokára. Gratulálok nektek komoly verseny volt.
De az egész mezőnynek is jár a gratuláció nagyon szépen vívtak egymással a versenyzők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük