Taking too long? Close loading screen.

Elkészült a kocsi, indulhat a bajnokság

0

imag0285Szinte az utolsó utáni pillanatokban, de végre elkészült Michelisz Norber Hondája, amellyel az idei évben áll majd rajthoz a WTCC bajnokságban. A csapat csak néhány installációs kört tudott teljesíteni az új kocsival, amelyet követően egy szervó hibát kellett javítani a JAS Motorsport gárdájának.
Ezt követően már probléma nélkül tudott tesztelni Norbi, sőt néhány apróbb dolgot változtattak is már az autón. Természetesen 100-150 km teszteléssel a háta mögött a gárda nem vár az első futamokon nagy eredményeket, de mi azért bízunk a Zengő Motorsport és Norbi tudásában.

Hétvégén Monzában mutatkozik be élesben a kocsi, amelynek első tesztjéről videót is láthattok most. A végleges festést is Monzában kapja meg az autó, amely állítólag rendkívül ütős lett.

Ha tehetitek kövessétek figyelemmel a televízióban a monzai versenyhétvégét, amelynek programja a következőképpen fest majd.

Időmérő – 2013 Monza
Eurosport 2.
Szombat 15:00 – 15:45

Warm up – 2013 Monza
Eurosport 2
2013, március 24. 09:30 – 10:00

1. futam – 2013 Monza
Eurosport 2
2013, március 24. 14:45 – 15:45

2. futam – 2013 Monza
Eurosport 1
2013, március 24. 17:00 – 18:00

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük