Taking too long? Close loading screen.

Michelisz a harmadik!

0

Az időmérő egyik nagy meglepetése Michelisz Norbi volt, azzal együtt, hogy egy pillanatig sem volt kérdés, ismét ott a helye az élmezőnyben. Az előzetes edzések kissé borúsabb képet festettek a lehetőségeinkről, ehhez képest elképesztő bravúrral tért vissza Norbi a legjobbak közé. És, amint látom, az sem igaz teljesen, hogy a BMW elkeserítő hátrányban lenne. Igen, a domináns célegyenes ezt sejtetné, mégis valahogy egyszerűbb volt az élet, mint pár hete. Csak Oriolát figyeljük!

Elsőre rögtön egy 5. időt gurított, és az sem volt meglepő, hogy ezzel még ki lehet esni, ha mindenki befut. A Q1-ben javítani kellett, de simán vette, jöhetett a Q2. A közvetítésből úgy tűnt, mintha Coronel mögött tudott volna szélárnyékot fogni Norbi, ezután feltűnt a táblán a lehetetlennek tűnő eredmény, harmadik idő!!! Huffot megelőzve!

Szenzációs! A legjobb BMW-s idő, ezzel együtt Coronel indul a pole-ból a második futamon, ő a tizedik helyre játszott. Nem is rosszul. A Honda most nem jutott tovább Monteiroval, titkon nyilván jobbat vártak, de most még a „tesztelünk csak” érzet még ad egy kis fedezéket az új belépőnek.

A lényeg tehát: Norbi az első futamnak a harmadik helyről vághat neki, a másodikon a nyolcadikról startolhat. Oriola pedig egy hetedik és egy negyedik pozíciót szerzett.Tudom, hogy álmaink tovább hajtanak minket, de alapvetően Oriolát kellene megverni, magunk mögött tartani, vagy olyan közel menni hozzá, ahogy csak lehet. Ezzel kevésbé kopik az előny, vagy éppen épül.

Forrás: Zengő Motorsport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük