X
    Categories: Sport

Kiss Norbi kétszer is a dobogón, Beni hatalmas balesetet szenvedett Zolderben

Jól indult az OXXO Energy Truck Race Team számára a Zolderi hétvége, hiszen az időmérőn Kiss Norbi Pole Pozíciót szerzett, és Major Beni is bejutott a legjobb 10-be.
Aztán az első futam rajtjánál a 17 éves pilóta hatalmas balesetet szenvedett, több méter magasan repül versenykamionjával, majd 100 km/h felett betonfalnak csapódott…
Zolderben nagyon szűk a célegyenes, kétoldalt pedig rögtön a betonfalak határolják, így amikor az első rajtnál Mika Makinen elkezdte kitolni Bosigert, a Renaultos nem tudott hova menekülni, a betonfalnak csapódott, amiről visszapattant a mezőnybe – mindez 130 km/h körül -, pont Major Beni elé, aki bár próbálta elkerülni az ütközést, esélye sem volt rá.

Bal első kereke összeért Bosiger jobb hátsójával, ennek következménye lett, hogy Beni kamionja több méter magasba ugratott, majd amikor visszaesett a földre, keresztbe érkezett, és még mindig 120 körül a betonfalnak csapódott frontálisan, onnan pedig vissza a mezőny elé. Beni sokkos állapotban szállt ki a kamionból, kirohant a csapathoz, akik karjukba vették, majd leültették, és mikor elkezdte kortyolgatni a vizet, onnan jött vissza a valóságba, és kezdett körülnézni, hol is van, kik veszik körül – ezt Beni mondta el az eset után.

Természetesen közben megjöttek a mentők, és kórházba szállították, ahol szerencsére kiderült, nem tört el a lába – amit rettentően fájlalt a 17 éves pilóta -,és minden porcikája rendben van, így visszajöhetett a pályára, és a második rajtnál már szurkolhatott Norbinak. Beni kamionja totálkáros lett, a károk felmérése még most is folyamatban van, de a fülke, az alváz, a komplett első futómű, a híd, a rugók,a fékek, a hűtők mind használhatatlanok. Most, az esti órákban a csapat azt írja össze, mi mindent kell beszerezni hétfőig, és hogyan jut el hozzánk ahhoz, hogy esélyünk legyen összerakni Jaramáig a versenykamiont…

Az új rajt a baleset után kb 1 órával indult, sárga zászló alatt, és libasorban, vagyis nem a szokásos, kétsoros gördülő rajttal.

Norbi két körig az élen volt, amikor Jochen Hahn szó szerint kilökte onnan, letolta a 2-es kanyarban, Norbi így visszaesett az 5.helyre. Onnan hatalmas csatákban feljött a 3. helyre, de akkor már tudtuk, az élen haladó Hahn bokszutca áthajtásos büntetést kapott, ugyanis levágott egy sikánt, úgy előzte meg Albacetet, de a német nem jött ki letölteni a büntetést, emiatt bár őt intette le elsőnek a kockás zászló, 30 másodperces büntetést kapott, így visszaesett több pozíciót, Norbi pedig második lett.

A második futamon Norbi a 7. helyről végig csatázva feljött a harmadikra, így szombaton mindkét futamon a dobogón állhatott, s a csapatbajnokságban is két kupát vehettünk át.

Norbi sikeres napot tudhat maga mögött, de sajnos mindezt beárnyékolja Beni balesete.

Forrás: OXXO Racing

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu
Related Post