X
    Categories: Online

Véget ért az ATCC bajnokság! Köszönjük!

Lezajlott az utolsó forduló is a VSR ATCC bajnokságában!

Az időmérő után látszódott, hogy Szabó Gábor „puma” nem fogja hagyni, hogy Nagy Zsolt nyerje a bajnokságot.

Az első futamon hatalmas eső várta a pilótákat megspékelve egy kis sötétséggel,szóval minden adott volt egy jó utolsó megmérettetéshez. Az első kanyar után a Nagy-Varga-Szabó hármas ellógott és megpróbálták a pályán eldönteni a végeredményt. Egy ideig ez működött is, azonban Szabó Gábort megint utolérte a technika ördöge és zsinórban a második fordulóban kényszerült feladni a küzdelmet. Ezzel a bajnokságot négyfutamos nullázással zárta, pedig fél távnál még 100 pont előnye volt.

Szabó kiesését követően esélye nyílt csapattársának, Sajcz Jánosnak és egy másik Chevy-s pilótának, Molnár Dánielnek, hogy megszerezzék az egyéni harmadik helyet, ha sikerül elegendő pontot szerezniük. Sajcz magabiztosan autózott a top5-ben míg Molnár a rosszul beállított üzemanyag mennyiség miatt 1 körrel a vége előtt kiesett, de a szabályok értelmében megkapta a 17. helyért járó pontokat. Sajcz így hozott rajta, de még Molnár volt előrébb.
Az élen Varga Péter hatalmas csatában megelőzte Nagy Zsoltot, amivel ugyan csökkentette a hátrányát, de még mindig nagy lemaradásban állt a második helyen.

A második futamon még borzalmasabb körülmények uralkodtak, a maradék tapadás is teljesen megszűnt a pályán.

A futamot magabiztosan Szűcs Máté nyerte, ezzel megszerezve első Simbines győzelmét. Máténak hála a Seat is nyert idén, ezzel 5 márka győzött az ATCC-ben : BMW – Chevrolet – Alfa Romeo – Seat  – Honda.

Mögötte egy nagyon szép előre jövetelnek köszönhetően Varga Péter haladt, ezzel tovább csökkentve a hátrányát. Müller Péter ismét dobogót hozott, így pozitívan zárhatja a bajnokságot. A visszatérő Kovács Gábor ért be a negyedik helyen Nagy Zsolt előtt, aki többször is hibázott. Molnár Dániel a 17. helyről feljött a 6. helyre és Sajczot maga mögé utasítva megszerezte a dobogó alsó fokát összetettben. Szabó Gábor a 6. helyig csúszott vissza a bajnokságban a technikai gondok miatt.

A bajnokságot Nagy Zsolt nyerte, ami saját állítása szerint is meglepő és nem várt esemény volt. Talán senki nem gondolta volna, hogy a végén ott lesz és már az elejétől ilyen remek formát mutat majd. Négy győzelemmel egyéni arany, és Gályár Balázzsal csapat értékelésben pedig egy bronzérmet vihet majd haza. A csapatok között a BigFish Engineering nyerte a bajnokságot köszönhetően a nagyszerű és stabil eredményeiknek. A második helyen a Daewoo Motorsport ért be, míg a dobogó legalsó fokán a Tip-Top Racing fejezte be a bajnokságot.

Köszönjük a közvetítést az AAR TV-nek! Köszönjük a HSW és a Racingzone együttműködését!!
Köszönjük az egész éves figyelmet! Szeptemberbe folyt. köv!

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu