X
    Categories: Sport

Második hely az időmérésen

Az eddigi legjobb kvali eredmény ez a szezonban és olyan taktikai profizmus, amit tényleg csak a legnagyobbak tudnak. A tizenkettőbe sima volt a bejutás, majdnem egy másodpercre voltunk a kieső zónától, nem volt értelme darálni a köröket. Egy odamordúlós top idő, és máris várhattuk a folytatást. Az időmérő második felében, pici hibával a negyedik időre futotta, azonnal jöhetett új szett gumiért, nem engedhettük meg, hogy ne a maximumot nyújtsuk.

Kicsit több, mint három perc volt vissza, gördült be a boxba és indult a villámgyors kerékcsere. Negyven másodperc volt rá, de ez nem F1, öt csavar, négy keréken. Hibátlan, már ment is tovább, tíz másodperc volt a leintésig és Michelisz megkezdhette utolsóként újabb gyors körét. Már az első szektorban látható volt, gyorsabb! Nem vagyok egy gyenge idegzetű figura, de nyelnem kellett egyet, hogy a szívem, nehogy kiessen a számon.

A második szektor is erős lett, nem, nem, és nem lehet, hogy ne legyen meg ez a bravúr. A célegyenes szurkolói majd felrobbantották a lelátót, amikor szakított a rajt-cél vonalon és kiderült, Norbi két helyet javított, elverte a Hondákat és Mulleren kívül mindenkit.

Uhh micsoda érzés, amikor ennyire minden összeáll! Hibátlan volt a kör, hibátlan volt a csapat és hibátlan az autó. Ok, Muller még mindig ott van. Legyen is. Valakit kell kergetni. Dehogy ez milyen futam lesz, azt el sem merem képzelni!

Forrás: Zengő Motorsport

Toya: Szimulátorozás, régi játékok gyűjtése és egy állandó kiállítás létrehozásának álma. http://www.hsw.hu http://jatekmuzeum.blog.hu
Related Post